Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 1995. december, VI. évfolyam, 12. szám »


Örvényben

Örvényben
Letagadhatatlan és kétségbevonhatatlan tény, hogy az erdélyi írónő eszik. A műfajon belül: többnyire táplálkozik, ha mások is látják, előkelően csipeget, olykor eszeveszetten tömi magát magányból és egyéb frusztrációkból eredő pótcselekvésként; később, a következmények láttán hősies koplalásba fog, számolgatja a kalóriákat, szénhidrátszegény, fehérjeszegény stb. -szegény diétákkal gyötri magát. Aztán kezdődik minden elölről.
Ez addig megy így, amíg az e. í. meg nem unja, mert hiszen nyughatatlan szelleme nem engedi, hogy elpihenjen az ismert és megszokott dolgok – esetünkben az öröknek látszó körforgás – adta biztonságban. Mivel az evés számára probléma, nekifog és megátalkodottan keresi a megoldást. Arra nevelték ugyanis, hogy a problémákat meg kell oldani, ha belegebed is az ember.
Beköszönt az e. í. életében a táplálkozástudományi tanulmányok felkutatásának és megemésztésének korszaka. Történelmi és filozófiai vonatkozásokkal viaskodik. Amikor már szédülni kezd a Nyugat és Kelet határán keletkező örvényben, eldönti, hogy a számára mindig is rokonszenvesebb keleti filozófiákban talál majd megnyugvást. Főként gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt, kerüli a tejtermékeket, és nem eszi együtt a húst a krumplival.
Ettől – mint döntések után általában lenni szokott embereknél – megnyugszik. De csak átmenetileg. Egészségesnek hitt étkezési szokásait terjeszteni kezdi táguló körökben, hiszen ő jót akar embertársainak. Példálózni kezd azzal, hogy lám, a gyümölcsevéstől kisimult a bőre, tiszta a tekintete, nyugodtabb, derűsebb, türelmesebb, mint azelőtt, s nem gyötri lelkifurdalás amiatt, hogy megfutamodott az emésztés nagy harcai elől. Ehhez képest mindenki megharagszik rá, kollégái, barátai, rokonai és ismerősei fölöttébb zokon veszik a dolgot, kikérik maguknak a belügyeikbe való beavatkozást. Nap mint nap különféle konfliktusokkal kell szembesülnie, s még csak egy kis csokoládét sem ehet frusztrációt gyógyítandó. S mindeközben még írnia is kell, becsületesen, rendületlenül, szembenézve az emberi és erdélyi, valamint parciumi és közép-kelet-európai lét kihívásaival.
Az e. í. ilyenkor látványosan, minél nagyobb számú nézőközönség előtt megeszik vacsorára (!) egy nagy tányér tejfeles borjúpörköltet galuskával, ecetes uborkával, esetleg töltött káposztát dagadóval, friss, fehér kenyérrel vagy paszulylevest füstölt oldalassal és ecetes lilahagymával. Elszenvedi az elkerülhetetlenül bekövetkező éjszakai lidércnyomást. Aztán folytatja a gyümölcs- és zöldségevést immár titokban. Annál is inkább, mivel időközben egy bizonyos gondolkodó arra inti, hagyjon fel sürgősen eme ártalmas életmóddal, de legalábbis fontolja meg alaposabban, hogy milyen bölcselet hatására mit eszik. Azzal érvel az illető, hogy az európai tudomány, kultúra megvalósításai mind a nehezen emészthető ételeket fogyasztó láng- (és kevésbé láng)elméknek köszönhetőek. S ezt az immár bevált módszert nem követni, felér egy hűtlen cserbenhagyással, de legalábbis az említett értékek semmibevételével. Az ilyen felelőtlen, önző magatartás pedig – amikor az egyén a saját boldogulását helyezi előtérbe – oda vezet, hogy többé nem lesz hasznos a köz számára.
Az e. í. mindezek hatására többé-kevésbé csendes ellenállásba vonul. Néha megiszik egy-egy üveg sört vagy pár pohár pálinkát, hogy azért lássék: közösségi ember ő. S amiatt is csak titokban szomorkodik, hogyan lehet az, hogy ő maga, az a megfoghatatlan valami, amivel azonosnak tudja magát, csupán egy találomra keletkezett test működése. Az e. í. sejti, hogy a szellemnek test nélkül megnyilvánulni meglehetősen nehéz. De azért mégiscsak vár, mert bízik abban – akár Rejtő Jenő halaskofája –, hogy lehetnek kivételek.
Néha a változatosság kedvéért arra is gondol az e. í.: lehetne talán a látvány és az ízek kedvéért enni, szépen megterített asztalnál, jó társaságban. De hát erre már végképpen nem marad energiája. Írni sem szokott eddig evésről. Valójában szomorú, sötét folt ez az életében.
Mindent összevetve, az e. í. elég sokat foglalkozik az evéssel. Gondolatban is, tettlegesen is. Amennyiben hajlandók vagyunk az e. í.-t autonóm és szuverén lénynek tekinteni, el kell fogadnunk, hogy azt eszik, amit akar.
KINDE ANNAMÁRIA


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék